Minden…

Minden úgy volt, ahogy Gizike öreg barátnője elmondta.

    Hat órakor Bizi néni megnyitotta a mulatságot. Rövid beszédét a következő szavakkal fejezte be:

-        És nem akarok vért látni!

A vendégek - a kocsma törzsvendégeiből kerültek ki – megtapsolták a tulajdonos előrelátó figyelmességét, s fogadkoztak, hogy megkéselik, aki ma este véletlenül ki meri rántani a bicskáját.

    Tejes Öcsi a homlokát ráncolja. „Tehát az udvaron csináljuk!” – súgja a mellette ülőnek.

-        Mit csinálunk az udvaron? – üvölti az Öcsi fülébe. Kap egy pofont. Kíváncsian emelkedik fel az asztaltól s ragad meg egy üveget. Felemeli, a nyakába ömlik a bor. Káromkodik. Őt is megtapsolják.

    „Nagyobb tapsot kapott volna, ha fejen vágja ezt a szemetet! Az én szempontomból mindenesetre jól indul az este!” – regisztrálja Gebe. Tapsol, brávózik ő is. Öcs felé biccent, odaszól. /Hatalmas a lárma, nem érteni szavát./ Öcsi elgondolkozik a hallottakon és arra a következtetése jut, hogy Gebe nem sejt semmit. Közkívánatra megisszák a békepoharat a saját magát megöntöző bűntárssal, elnézést kérnek Bizi nénitől, és felemelik a poharakat, üvegeket, amíg az alkalmi pincér, Józan Rudi abroszt cserél. Öcsi elmagyarázza a pofon okát és a teendőket. Az asztal mellett ülők sorban továbbadják az információkat. Gebe hat bólintást számol össze, tehát többen vannak, mint ahányra számított. Gondolataiba mélyed.

-        Alszol, Gebe?

    Szól a zene, sűrűsödik a jókedv. Néhányan már táncolnak.

    Az idő, mint a fűszálon összegyűlő harmat, nagy, hasas csöppekben szakad rájuk.

-        Mulassunk! – bődül a gramofonlemez lejárta utáni csöndbe Gebe, és magához rántja Hildát. Lassú a szám, szorosan összefonódnak.

-        Ugye nem szereti Bélát?

-        Nem – néz Gebe szemébe a lány.

-        Kérhetek magától valamit?

-        Persze!

    Hilda sejti, mi következik. Hogy legyen tapintatos, hogy ne áltassa a férfit, hogy ne hagyja csalódni!

-        Ne mutatkozzon előtte kisírt szemmel! Megígéri?

 A lány elfordítja a fejét, szeme találkozik Tejes Öcsiével.

-        Meg. Ki az az ember ott? Aki engem figyel.

-        Nyilván egy rajongója – mosolyog Gebe, és a helyére kíséri.

     Sanyi sebhelye kezd elütni az arc többi részétől, asszonyának arca is győzedelmeskedni látszik a púder fölött.

     Nyílik az ajtó.

     Jóleső hideg levegő űzi ki a füsttől színezettet. A vendégek kapnak az időleges kitisztulás lehetőségén, kitódulnak az udvarra. Hógolyóznak.  

     Jó alkalom lenne, de Öcsi segítői a kocsma előtt játszadoznak a meg-megújuló hóban.

     Néznek egymásra. Gyűlölettel és megvetéssel néznek. /Gebe megvetéssel, Öcsi következésképpen gyűlölettel./

-        Nem jössz ki a friss levegőre? Játszhatnánk mink is egy kicsit!

-        Rabló – pandúrosat?

-        Tudod, hogy a banya megtiltotta a verekedést mára!

-        Tudom, úgyhogy most elmegyek pisálni, segítek Bizi néniéknek összerámolni. Éjfél után ráérek játszadozni.

-        Várlak – mondja Tejes Öcsi, a faliórára néz, és kimegy felkészíteni a bandát.

   Másfél óráig kell még várva várni az újabb esztendőre.

   Bizi néni a szünetben Rudival együtt söpröget, mosogat. Öcsi távozása után beengedi Gebét saját WC-jébe. Még el sem csitul az öblítővíz zubogása, rányit a gombolkozó férfira.

-        Mit akar csinálni?

    Gebe elmondja, majd egy másik seprűt fog a kezébe és betartja a Tejes Öcsinek tett ígéretét.  

/Éjfél után is ki fog menni, de…/

     Szállingózik befelé a vendégek kipirult serege. A férfiak sárga húgynyomait az új hó jótékonyan betakargatja.

     A következő tánc Sanyi asszonyáé. Annika dundi teste megadóan hagyja magát vezetni. /Sanyi szerint időnként szerelmes Gebébe. „Az csak platói lehet!” – kommentálja ilyenkor Gebe, amire Sanyi bólintani szokott./

-        Mintha fogytál volna, amióta találkoztunk – simul az így is jókora testhez a nő.     

     Gebe nem felel. Úgy irányít, hogy lássa, mi történik az asztaluknál.

     Bélát, aki éppen a bankszakma szépségeivel szórakoztatja Hildát /ki azon töpreng, hogy hol lehet most a drága Ervin, a gyalázatos/, Gizikét /akinek az arca nem árulja el, hogy viselője kurva ideges/ és Sanyit, aki érdeklődve figyel Béla háta mögé.

-      Tudod, kivel szórakozzál, te disznó!

Béla egy kéz szorítását érzi a nyakán.

-        Kérem szépen, ez valami…

Mire elmagyarázná, hogy ő miképpen is fogja fel a helyzetet, Sanyi villámgyorsan kétszer szájon vágja a támadót, s visszaül a helyére.

-        Te hatökör! – ordít Tejes Öcsi. Bélához fordul.

-        Pardon, tévedés! Nem fojtotta meg magát?

-        Nem, nem! Semmiség! Megesik az ilyesmi, már el is felejtettem.

-        Bocsáss meg, Annika! Mit mondtál?

-        Azt, hogy mi baja lehet annak a féleszűnek Bélával.

-        Hallod, tévedés volt! – Gebe mondhatta volna ezt is: „Nomen non est omen”, de nem mondta, egyrészt, mert ha tudna is ilyet, időpocsékolásnak tartaná kimondani, másrészt, mert Annika úgysem értené meg, nemcsak a zaj miatt. Gebe a lelki kezeit dörzsöli, hisz minden úgy alakul, ahogy elképzelte, az ellenfél csatarendje kezd szétzilálódni!

      Háromnegyed tizenkettő lesz öt perc múlva.

      Bizi néni hurkát, kolbászt süttetett. Azt eszik. Kenyérrel, csalamádéval. Leöblítik borral. Az alapzaj most az evőeszközök csörgése, a csámcsogás és a böfögés. Józan Rudi a pezsgősüvegeket hordja. A papírtrombitákról a vendégek gondoskodtak.

     Gebe a gramofonhoz lép, kiválaszt egy walzert.

-      Már azt hittem, hogy engem kihagy! Mit gondol maga rólam, Gizike?

-      Megmondjam?

-      Inkább majd a hátam mögött. Lesz ideje.

     Hangjuk feszült. Táncuk elbűvöli a kocsmát. Körbeállják őket, és ők élvezik a sikert. A hangjuk nem. Az feszült marad.

-        Marinkánál meghúzódhat pár napra.

-        Jó ötlet!

    Tíz perc híján éjfél.

    Mi ez a szokatlan zaj e szokatlan órán? Miként az automobil, ha fékez! És ki ez a kései vendég? Ez a torzonborz, olajtól mocskos, izzadt, dühös férfiú. Ki az, ki a pulthoz lép /Kháron az, csak parókában/, kinek fenyegető pillantásától az alkalmi csapos a feltápászkodó Bizi néni szoknyája mögé bújik képletesen, átvitt értelemben, nem szó szerint, mire Gizike öreg barátnője megvető s mégis biztató hangsúllyal így szól: „Rudi!”, erre az ijedős csapos képletesen előlép az átvitt értelmű szoknya mögül és szó szerint ezt mondja: „Mit parancsol?”

-        Van itt telefon? - Tudja, hogy nincs, Hetedik megmagyarázta neki, amikor megkérte, segítsen Gebét kimenteni.!

      Tejes Öcsinek ez gyanús. Kiküldi a legkevésbé részeg bandatagot.

-        Nincsen, kérem, pedig nagyon kellene már egy telefon, mert…

      Bejön a felderítő. Riadtan jelent.

-        Egy hullaszállító!

      Éjfél után összetolják az asztalokat, a falak mellé sorakoztatják a székeket. Kezdődhet a hajnalig tartó vidám ünneplés.

      Bizi néni undort palástoló mosollyal táncba hívja Öcsit. Öcsi szól valamit a társaknak s táncolni kezd.

      Gebe még egyszer megszorítja Béla kezét.

      Most az udvari klozet irányába tart. Vár. Megvárja mind a hatot, akkor kezd el futni. A többiek utána. Gebe gyorsabb. A Bélánál megivott pálinka óta szörpöt erőltetett magába. Ő a józanabb. A következő sarkon befordul, beugrik egy udvarba, átszalad. Az üldözők elfutnak mellette. Most visszafelé fut. Bizi néni nyitva hagyta neki a ház kapuját, ajtajait. A kocsma hátsó bejáratán lép be a helyiségbe. Megtalálja Öcsit, magával rántja. A kocsma előtt vannak.

      A kocsma vendégei bentről, az ablakok üvegén át, a körmükkel lekapart jégvirágok közül figyelik a küzdelmet. Csend van, hiába, hogy szól a gramofon, hiába, hogy hangosan drukkolnak Gebének. Sanyi, Annika és Hilda lehorgasztott fejjel állnak.

      Béla és Gizike az ablaknak háttal meggörnyedve ül. Gizike most megfogja Béla kezét. A kis ember viszonozza a szorítást. Egymásra néznek, zavartan mosolyognak. Gizike szemében negyvenvalahány évi készülődés után megjelenik az első könnycsepp. Aztán a második.

      Gebe üt először, és ő üt utoljára is. Meghallja az üldözők zaját, otthagyja heverni a testet. A hó hasonlatos Bizi nénihez, nem akar vért látni. Betakarja hát azt is, de hiába igyekszik, a Gebe orrából csöpögő vér nyomot hagy akkor is, amikor beszalad, magához veszi batyuját, búcsút int, és beül Kháron mellé.

-        Isten veled! – mondja majd Béla házának, de ez nem biztos.