Felvételi |
Írta: Csukásné Kis Olga |
2012. január 22. vasárnap, 15:37 |
1974-et írunk. 29 éve vagyunk túl a második nagy világégésen. Magyarországon a szocializmust építjük. Azért az élet folyik. Először lehet írni közös felvételi-érettségi írásbeli dolgozatot. Már a helyszín is izgalmas. Hiszen például a borsodiaknak a miskolci Műszaki Egyetem egyik előadóterme az esemény helyszíne. Miskolcon korábban mandulaműtéten, lábtörésen, később futóversenyen szoktam szerepelni. Leninvárosból (azelőtt Tiszaszederkény, ma Tiszaújváros) utaztam a vizsgára. A hely újdonságán kívül egyéb körülményre nem emlékszem, csak arra, amikor a matematika tanárnőm (Balla Balázsné Ilona, szintén matematika-ábrázoló geometria szakos) sugárzó arccal közölte velem, hogy „maximális”! Ez úgy értendő, hogy a 8 feladatból álló dolgozat első hét feladatát hibátlanul megoldottam, ezekre maximális pontot kaptam. A nyolcadik feladatról nem mondható el ugyanez. ( Pár évvel később megnéztem ezt a feladatot, de akkor sem villanyozott föl egy csöppet sem.) Az iskolánkból én írtam a legjobb dolgozatot matematikából. Pedig a többiek sem voltak rosszak. A matematika tanárnőnk érdeme, hogy a gimis osztályunk harmada mert olyan pályát választani, ahová szükséges volt a matematika a továbbtanuláshoz. Fizikából is „közöst” írtam, mert kellett a felvételihez. Az eredményekről ne is beszéljünk! Nem véletlenül nem választottam a fizikát második szakomnak! És eljött a szóbeli napja. Debrecenbe utaztam, busszal. Kék szeműen, szőkén, „kellemesen magasan”, mini szoknyában. Csak, mert akkor az volt a divat. (Mármint, a mini.) Izgultam, de természetesnek vettem, hogy megjelenek egy bizottság előtt, és ott felelni kell. Az integrálszámítás bemutatása volt a feladatom. Mi ezt az iskolában tanultuk, nem okozott nehézséget, hogy elmondjam. Nem emlékszem, hogy volt-e más feladatom ezen kívül, de arra igen, hogy a végén Szabó József tanár úr megkérdezte tőlem, hogy mi a kedvenc időtöltésem. Olvasok, mondtam. Mit olvasott utoljára? Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita regényét. És mi a véleménye Jézusról? Jézus, gondoltam magamban! Tanár Úr nem hagyott időt a belső vívódásra, megválaszolta a kérdést, miszerint Jézus egy kitalált személy. Nem vitatkoztam ezen. Otthon nem kaptam vallásos nevelést, bár az imákat ismertem nagymamám hangos esti áhítataiból. Bulgakov is Jesuát említ… (talán nem is véletlenül, hiszen a mű 1928 és 1940 között íródott, a sztálini időkben). A felvételi után nem volt más teendő, csak várni. Várni a postást. Azt mondták, az a jó, ha vékony borítékot hoz, mert abban csak az áll, hogy felvettek. Nekem vastag borítékot hozott, és az állt benne, hogy felvettek! Most is a könnyekig meghat az az öröm, amit akkor éreztem! Csodálatos és iszonyúan nehéz évek következtek. Soha nem tudtam ezentúl olyan fesztelenül és könnyedén vizsgázni, mint a felvételin. Azt a minit még asszonykoromban is sokáig őrizgettem, de nem viseltem többé. A Mester és Margaritát azóta többször átolvastam. Láttam filmen, hallgattam a zenét, melyet a mű ihletett. Nem kutatom a valóságtartalmát, egyszerűen csak szeretem. A felvételi volt az életem talán egyetlen vizsgája, amelyben jól éreztem magamat! |