Besztiárium (3) |
2011. szeptember 01. csütörtök, 07:16 |
FECSKE
(Hirundo rustica)
Ó, ha úgy tudnék ragaszkodni hozzád,
mint ez a kimúlt fecske,
mely szállt tízezer kilométerekre,
s tavaszok visszahozták.
Istállónk, épp rozzant istállónk képét
icsiny fejébe zárva
vitte a messzi-messzi Afrikába,
s most visszahozta végképp.
Parányi ravatalán — a tenyeremben
fekszik. S újból őserdők,
óceánok habján, hánytorgó felhők
felett száll rezzenetlen.
Ezer kilométernyi kék mélységbe
tűnik legalább tízszer.
Repül, mint egy gazdátlan, titkos nyílfej...
— Mi hozta vissza végre?
Hogy a több-száz-nyelvű földrész egén át
egyetlen szót sem értve,
célba talált — itthoni sárfészkébe —
jobban mint a rakéták;
hogy e mindössze tíz centis kis törzset
távok fel nem tartották:
nála milliószor nagyobb távolság
sem feledtetett véle, Görbed.
GYÜLEKEZŐ FECSKÉK
Gyűlnek a fecskék csapatokban
mielőtt messzi útra mennek.
Kicsicsergik magukat hosszan,
s nekivágnak a végtelennek.
Ha valamelyk elmaradozva
késik a csapattól leváltan,
lehull, mint kenyérről a morzsa,
s elkallódik az őszi sárban.
Hogy érkezzem a hűlő őszig,
eszméim új nyarakba szállnak,
s ha nálam egy-egy elidőzik,
nem leli már útját a nyárnak.
Szálljatok tőlem egyre messzebb,
eszmerajok, életre szántak!
— Maradjatok ( — mást mit tehettek?)
beteg fiaim, béna szárnyak.
Fotó: Márton Ildikó / Lassú búcsú
{jcomments on} |