Tánczos G. Károly: Amikor már nem születnek mesék, legendák |
Írta: Tánczos G. Károly |
2014. június 23. hétfő, 10:09 |
Angulf király elhatározta, hogy megajándékozza Redin lovagot, aki már annyi jót tett neki és országának. Törte fejét a hatalmas úr az ajándék dolgában. A kilencedik napon kisimult gondterhelt homloka, felvillant fakó szeme s utasította inasát, hozná elé Redint. - Lovag, meg akarlak ajándékozni téged. Oly sok jót tettél már nekem és országomnak, hát megengedem, hogy elhozd a világszép aranytündért palotámba! - Felséges uram, a szépséges aranytündért már elhoztam, ő felséges királyi fiad anyja. - Igen? Igen. Hm! Tudod mit? Akkor hozd el a mindent átszelő kardot! - Ott függ oldaladon, felség! - Mit adjak hát? A láthatatlanná tevő köpeny megfelelne? - Hét éve víttam érte az óriással, felség. Bármikor fölveheted. Nagy gondban volt Angulf , a hirek bölcs királya. Szeretettel nézte a lovagot. - Redin, hű szolgám, megvan az ajándék! Át kell érte kelned a vitézevők országán, a végtelen tűztengeren, le kell győznöd Nút, a tízszarvú bikát. Százszor meghalhatsz az úton, ezerszer folyhat véred szeretett királyodért, országáért. Hozd el nekem az aranytojást tojó tyúkot! - Uram, lehetetlent kívánsz! Nézz ki ablakodon, a tyúk már unokáival kapirgál udvarodban. A király hosszan nézte hű bajnokát. Elmosolyodott. - Megöregedtünk, lovagom! |